Ahogy a környezettudatosság egyre inkább beépül a köztudatba, az újrahasznosított poliészter fokozatosan divatos szóvá vált a ruházati és lakástextiliparban, és a „hulladék kincské alakítása” és „környezetbarát, alacsony{{1}karbon-termelés” zászlaja alatt került a nyilvánosság elé. Az ezzel kapcsolatos viták azonban soha nem szűntek meg: Az újrahasznosított poliészter valóban károsabb, mint a szűz poliészter? Egyesek azt állítják, hogy energiát takarít meg és csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, míg mások azt kritizálják, hogy nagyobb mennyiségű mikroműanyagot bocsát ki. Ma a textilszövetek szakértői tudására támaszkodva átfogóan boncolgatjuk a kettő közötti alapvető különbségeket, és végleg leszámoljuk a gyakori tévhiteket.
Először is vonjuk le a fő következtetést: az újrahasznosított poliészter önmagában nem *ártalmasabb; inkább az előnyei és hátrányai egyszerűen hangsúlyosabbak. Az egyes anyagokhoz kapcsolódó kockázatok sajátos természete eltérő,-ami azt jelenti, hogy egyik sem „veszélyesebb”, mint a másik,-azonban az újrahasznosított poliészter környezeti előnyeit fokozatosan ellensúlyozzák saját korlátai.
Az újrahasznosított poliészter elsődleges előnye a környezetre gyakorolt „kivonó” hatásában rejlik. Hulladékanyagokból,-mint például eldobott PET-műanyag palackokból és használt textilekből- gyártják, amelyeket válogatás, sterilizálás és olvadt{3}}fonás során dolgoznak fel. Ez a folyamat szükségtelenné teszi a fosszilis tüzelőanyagokra, például a kőolajra támaszkodva, ami energiahatékonyabb termelési ciklust{5}} eredményez. Kutatási adatok szerint minden 100 kilogramm előállított újrahasznosított poliészter után a globális felmelegedési potenciál 32,09 kilogrammal csökken (CO₂-egyenértékben mérve) a szűz poliészterhez képest; továbbá a savasodáshoz való hozzájárulása is lényegesen kisebb. Ez az alapvető oka annak, hogy „környezetbarát anyagként”{10}}támadják.
A vita lényege azonban ebben a tényben rejlik: az újrahasznosított poliészter *valójában* több mikroműanyagot bocsát ki, mint a szűz poliészter. Az újrahasznosítási folyamat során a mechanikai aprítás és az olvadék{1}}fonás károsíthatja a szálszerkezetet, ami gyengébb szálakat eredményez, amelyek hajlamosabbak a törésre. Következésképpen a napi kopás és a mosás felkavarása során ezek a szálak nagyobb mennyiségű mikroműanyagot bocsátanak ki. A tanulmányok szerint az újrahasznosított poliészterből átlagosan 55%-kal több mikroműanyag szabadul fel mosás közben, mint a szűz poliészterből. Ezen túlmenően ezek a részecskék általában kisebb méretűek, így nagyobb valószínűséggel megkerülik a szennyvízszűrő rendszert, és bejutnak a víztestekbe és a talajba, ezáltal szennyezési ciklust hoznak létre a táplálékláncon keresztül.

Az újrahasznosított poliészter környezeti előnyei lényegében a saját eredendő korlátai miatt folyamatosan csökkennek. Egyrészt korlátozott az újrahasznosíthatósága; A szál szilárdsága minden újrahasznosítási ciklussal csökken, így az anyag több kör után gyakorlatilag használhatatlanná válik. Következésképpen az újrahasznosított poliészter nagy része végül hulladéklerakókba vagy égetőkbe kerül. Másrészt a szintetikus szálak globális termelése tovább növekszik. Még az újrahasznosított poliészter felhasználásának növekedésével is a szűz poliészter növekedési üteme gyorsabb marad; a kettő közötti szakadék tovább nő, ami jelentősen csökkenti az általános környezeti előnyöket.
Sokan aggódnak amiatt, hogy a mikroműanyagok veszélyt jelentenek az emberi egészségre; azonban nincs szükség túlzott riasztásra. Az emberi felhám sűrű gátként működik, és a poliészterszálak koptatása során keletkező mikroműanyag részecskék lényegesen nagyobbak, mint a bőr pórusai. Ezen túlmenően a mindennapi viselet során előforduló mikroműanyagok koncentrációja jóval a biztonsági küszöbérték alá esik. Összehasonlításképpen, sokkal sürgetőbb aggodalomra ad okot a visszamaradt vegyi anyagok,-például formaldehid-, amelyek a rossz minőségű szövetekben találhatók.
Végső soron ez a vita egy alapvető igazságra mutat rá: a környezeti fenntarthatóság a divatiparon belül soha nem oldható meg pusztán "anyaghelyettesítéssel". Az újrahasznosított poliészter csupán a "szennyezés mérséklésének" eszköze, nem pedig "végleges gyógymód". Hacsak nem csökkentik a szintetikus szálak teljes termelési mennyiségét, a szűz anyagok újrahasznosított anyagokkal való egyszerű helyettesítése nem fogja alapvetően kezelni az olyan környezeti kihívásokat, mint a műanyagszennyezés és az erőforrások kimerülése.
Az átlagfogyasztónak nem kell szándékosan kerülnie az újrahasznosított poliészterből készült anyagokat, és nem szükséges fetisizálnia környezetbarát tulajdonságait. A Global Recycled Standard (GRS) által tanúsított jó hírű márkák és termékek kiválasztásával, valamint a ruha napi használat során történő mosás gyakoriságának csökkentésével a fogyasztók hatékonyan minimalizálhatják a mikroműanyag leválását, és jelentős mértékben hozzájárulhatnak a környezetvédelemhez.
